Kezdőlap

Mindenkit szeretettel üdvözlök a honlapomon!

PREVENCIÓ, REHABILITÁCIÓ, REKREÁCIÓ.

HUMÁN EGÉSZSÉGÜGYI ELLÁTÁS
Talp-test reflexmasszázs

HA EGÉSZSÉG VAN, MINDEN VAN!!!

ÚJ TAPASZTALAT! AZ ALÁBBI EREDMÉNYBŐL LEVONHATÓ AZ A TANULSÁG, HOGY AZ EMBERI HOMEOSZTÁZIS (TESTÜNK BELSŐ EGYENSÚLYI, DINAMIKUS ÁLLAPOTA), BIZONY REMEKÜL MŰKÖDIK, CSODÁLATOS SZERVEZETÜNKBEN. TISZTELNÜNK KELL ÖNMAGUNKAT, BÍZNI A SAJÁT SZERVEZETÜNKBEN, MERT CSAK ÍGY KÉPES CSODÁRA!

 

Névjegy

Ismertető a Gyalog-H kft működéséről

Cégtörténelmünk 1996-ra vezethető vissza, amikor Gyalog Ferencben az elszántság szintje elérte az önmegvalósítás fokát. Mit is jelent ez?

Hosszú éveken át fejlesztette tudását azért, hogy az emberi szervezetet egy egységes egészként lássa.
Ehhez viszont komoly elszántság kellett, mert az egészségügyben megszokott szakterületekre tagolódás mellett nehéz komplex látásmódot kialakítani.
A munkájában nélkülözhetetlen az anatómia és az élettan szoros összefüggéseinek alapos ismerete. Ezt a tanítványainál is szigorúan számon kéri. Ennek ellenére számos követője van, akik titkon remélik, hogy idővel ők is olyan tudást birtokolnak, mint vezetőjük.
Jelenleg az egyik központunk Szegeden működik. Ott kiváló kollégáink 1996-óta képviselik szemléletünket.
Budapesti központunk 2003-ban nyitotta meg kapuit. Helyszíne az elmúlt 2 évben folyamatosan változott. Ennek oka a fejlődés és a munkatársaink létszámának növekedése volt.

Elértük azt a színvonalat és a szolgáltatások sokszínűségét, mely méltó tagjává emeli cégünket a humán egészségügy területén.

Munkatársaink száma több főre növekedett. Ez azt jelenti, hogy a vezetőnktől megszokott fanatizmus már őket is megfertőzte.

Szolgáltatásaink is bővültek. Az egyedileg kidolgozott kezelési tematika mellé, fizikai közérzetet javító szolgáltatások is párosulnak. Ugyanis a tapasztalatok azt igazolják, hogy a kombinált kezelésekkel a regenerálódás intenzívebb.

A testi rehabilitáció mellett ugyanolyan fontos lehet a lelki töltődés is.

Nálunk a koffeint a különböző masszázsok helyettesítik.

Vendégkörünk az évek során az országhatárt átlépve Ausztriára, Németországra, Angliára, Svájcra, Olaszországra és a Vatikán területére teljesedett ki. Az USA és Izrael területéről is visszajáró vendégeink vannak.
Számtalan jövőbeni tervünk van, ami a további fejlődést hozza magával.

Ekkora lendület és elszántság mellett nem megdöbbentő, ha azt mondom, hogy további központok megnyitását tervezzük az országban és a szomszédos országok területein is.

Az egyik legértékesebb motivációnk a vendégek elégedettsége. Ezt szeretnénk maximálisan szem előtt tartani.

A módszer dióhéjban.

Az általunk kifejlesztett módszer ( Gyalog – módszer )  Magyarországon egyedülálló kezdeményezés, amit 1996 óta alkalmazunk az egyénre szabott terápiás kezeléseinkben. A módszer lényege, az idegrendszeren alapuló, úgynevezett homeosztázisos folyamat megbomlásának oki (primer) részének megkeresése és annak okozati (secunder) kezelése. Mindezt a célsejtek és a célátadó sejtek közvetítése során intenzív, passzív, szedáló és stimuláló ingerekkel váltjuk ki a szimpatikus és a paraszimpatikus idegrendszeren keresztül. A fentieket figyelembe véve, az idegrendszerünk funkcionális működése megváltozik és a gyógyulásra való törekvés,  kiváló eredményeket hoz létre a szervezetünkben. A kezelések az oki problémának megfelelően egyénre szabottak, és eltérőek.               

            
   Gyalog Ferenc
ügyvezető igazgató

Prevenció, rehabilitáció!

Minden olyan tevékenység, ami a fizikai jólét fenntartása érdekében történik!

Alvászavar, Meddőség, Hormon zavar, Emésztési panaszok, (székrekedés,   puffadás), Gerinc betegségek, Izületi panaszok, Hólyag hurut, Vizelési nehézség, Felfázás, Légúti panaszok, Asztma, Reflux,  Candida,  Cukorbetegség, Csípőficam, Csontritkulás, Depresszió, Derékfájás, Diszlexia, Ekcéma, Elhízás, Endometriozis, Epilepszia, Fóbia, Félelem, Függőség, Fejfájás, Felfázás, Fertőzés, Fiatalkori cukorbetegség, Fogbetegségek, Frontérzékenység, Gerincferdülés, Gerincsérülés, Gerincsérv, Gombásodás, Gyermekbetegség, Gyomorbetegség, Hátfájás, Hallássérülés, Hasnyálmirigy, Hüvelygomba, Herpesz, Hiánybetegség, Hiperaktívitás, Horkolás, Immunzavar, Infarktus, Influenza, Izzadás, Köszvény, Klimax, Koleszterin, Kopaszodás, Korai magömlés, Krónikus fáradtság, Lábszárfekély. Migrénes fejfájás, Keringés, Vérszegénység, Fáradékonyság,Gyengeség,   Ne feledje!                                                    HA EGÉSZSÉG VAN, MINDEN VAN!      A kezelés nem helyettesíti az orvosi ellátást, vizsgálatot és terápiát